Biológiai tény, hogy nincs két egyforma agy. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy mondjuk egy szekrényben a ruhákat nincs két ember, aki tökéletesen egyforma rendszerben rendezné el. Ugyanígy nincs két ugyanolyan kezdő képernyő elrendezés sem a laptopokon. Minden idegrendszer sajátos huzalozással bír.
Látunk, hallunk, érzékelünk Valamit. Az a Valami objektív tulajdonságokkal bír. De ahogy dekódoljuk, már rárakjuk a születésünktől ránk rakódott tapasztalatunkat a világról. A sajátos értelmezésünket. A véleményünket, az ítéletünket. A tetszésüket vagy épp a nemtetszésünket. A többi ilyen Valamivel való összehasonlításunk eredményét.
És valamelyik kinyomozhatatlan pillanatban átfordul bennünk az „én így látom” „EZ VAN”-ra. A magunkénak hisszük azt az egyedi és csakis ránk jellemző látást a Valamiről. Szinte bekebelezzük a gondolatot és ezt úúúúgy védjük, mintha a saját részünk, féltett gyermekünk volna. Védjük, akár egy anyaoroszlán. Támadunk, ha kell, csak hogy ne bántsa senki őt.
„A káposzta akkor a legfinomabb, ha három és félszer melegítik újra.”
„Akkor vagyok szép nő, ha sudárderekam van és a legutolsó divat szerint öltözködöm.”
„Akkor vagyok értékes, ha a napi három posztomon legalább 43 lájk van.”
„Egy jó családban sosincs veszekedés.”
„A párom akkor szeret, ha egyetért velem.”
Ezek igazságok mikrovilágainkban. És mivel tudjuk, hogy nincs két egyforma agy; – a legegyszerűbb esetet véve – két ember között is számtalan Valami van, amit másképp látunk a saját szemüregünkből. Bármily nyilvánvaló és logikus is ez a tény, fajtánkra nagyon jellemző, hogy zokon vesszük, hogy a másik másképp lát, hall, érzékel.
Ez szinte minden konfliktus, megbántás-megbántódás, támadás, alárendelődés – felülemelkedés, önelvesztés oka. Hogy nem fogadjuk el, hogy a másik mást gondol. Rögtön birokra kelünk.
És nem. Nem egyetérteni kell.
Csak nem érdemes összekeverni, hogy csak akkor vagyok jó neked és te jó nekem, ha egyet gondolunk a világ Valamijeiről.
A kapcsolatunk alapjáról, a számunkra fontos dolgokról nagyon jó, ha egész kis eltéréssel ugyanazt gondoljuk, de a többi…
A többi hadd legyen sokszínű, mint a mező virágai.
Ehhez csak egy dolog kell: létjogosultságot adni mindenki igazának.
Megengedni, hogy az is egy valóság.
A szeretetet választani a ’kinek van igaza’ harca helyett. A békés, nyitott kíváncsiságot a düh és indulat helyett.
Ha van kedved, legközelebb ez ilyen nézetkülönbségnél (ami nem az életet alapjaiban befolyásoló fontosságú) próbáld ki ezt a mondatot:
’Hű, ezt egészen másképp látjuk. Izgalmas meglátni a különbözőségeinket is.”
És csak figyeld meg, mi történik! 😉
