Amikor valakit közel engedsz magadhoz, formálódsz. Mindketten formálódtok. Egymáshoz idomultok. Telik-múlik az idő és saját magad – egy pont a Gézához, Józsihoz, Annához, Sárához illő, idomuló – valamilyen verzióját éled meg. Szabad akaratból. Hiszen te választottad Gézát, Józsit.
Józsi valahogy bánik veled. És van olyan, hogy ez idővel nem maradéktalanul tetszik. Mert nem figyel rád, természetesnek veszi, hogy mindent te csinálsz a ház körül, kiabál veled, lenéz. Te tűröd és nem jelzed, hogy ez neked nem jó. Vagy jelzed: így vagy úgy.
Sokszor az van, hogy nem nagyon történik változás a kapcsolatban. Te ugyanúgy érzed magad 2, 8, 24, 72 hónap múlva.
Vérmérséklet kérdése, de valamikor eljön az a pont, amikor döntesz. Befejezed. Kilépsz. Elválsz.
Dühös vagy. Igazságtalannak érzed. Hiszen te jó voltál. Mindent megtettél. Érte. A kapcsolatért. A családért. A közös dolgaitokért. És még azért is jó voltál, mert tűrtél. A hangos szót, a semmibevevést, vagy épp azt, hogy mindenben neked kell dönteni, mert ő csak végrehajtó szerepekre vállalkozik.
Valójában mi történik?
Minden egyes pillanatban, amíg benne maradsz egy számodra nem jó kapcsolatban, arra tanítod magad, hogy te ilyen vagy. Aki elvisel. Akinek nem fontos annyira saját maga, hogy kiálljon a saját érdekében. Vagy ha szól és semmi változás, akkor lépjen.
Valójában nem a Józsi az, akire a leginkább dühös vagy, hanem saját magad!
Mert elkezd nem tetszeni az, akivé váltál. Legyen az megalkuvó, bántalmazott, sárkány, elnyomott, nem értékelt vagy zsarnoki.
Könnyű áthárítani a felelősséget a másikra, hisz ő az ilyen-olyan én meg csak elszenvedem.
Igen, ez lehet igaz. Valameddig. De aztán, idővel – amikor rájössz, hogy ez így nem jó neked ÉS nem is változik a helyzet – a te felelősséged és lehetőséged dönteni.
Azt gondolom, mindenki életében volt már ilyen. Én is többször álltam ebben az egyáltalán nem könnyű döntési kapuban. Volt, hogy hosszan ácsorogtam előtte.
Mert szembenézni azzal, hogy nem tetszik az az ember, aki lettem, piszok nehéz.
Meghozni a döntést, hogy nem akarom tovább megélni magam ’egy bútordarabként a házban’, egy ’neked sosem lehet igazad’ státuszban, egy ’túl sokat akarsz’ bélyeggel.
Hogy többé nem akarok és egy ponton túl nem is tudok azonosulni ezzel a verziómmal.
Többé nem akarom és egy ponton túl nem is tudom elfogadni, átölelni és szeretni ezt a magamat.
Ekkor mondok NEM-et.
Elsősorban nem Józsira. Hanem a kettőnk által kialakított kapcsolatra. A kapcsolat milyenségére mondok nemet.
És leginkább saját magam Józsihoz idomult verziójára mondok nemet.
Ezzel mondok IGEN-t az eggyel jobb verzióm lehetőségére.
