Nem mindig a kapcsolat a mérgező, a bántalmazó.
Sokszor az a belső elhatározás az, amit közben magadban hozol.
Ne emeld égre a szemed! Hallgass meg!
Nem azt mondom, hogy felmentsük azt, aki bántott.
Nincs arról szó, hogy érvénytelenítsük, amin keresztülmentél.
Hanem arról a csendes BELSŐ SZERZŐDÉSről van szó, amit sokszor észrevétlenül írunk alá önmagunkkal:
„Majd türelmesebb leszek.”
„Majd jobban szeretem.”
„Majd megjavul.”
„Majd én megoldom.”
„Majd egyszer elég leszek.”
És közben újra meg újra maradunk.
Pedig senki nem kérte, hogy ezt a szerződést aláírd.
Te kötötted magaddal.
Minden alkalommal meghosszabbítottad, amikor egy-egy esetben azt mondtad: „csak nehéz időszaka van.”
Amikor kisebbre húztad magad, csak hogy ne legyen konfliktus.
Amikor még adtál egy esélyt… aztán még egyet… és még egyet.
A másik ember közben egyszerűen csak az volt, aki.
Ezt a mondatot nagyon nehéz igaznak hallani. Pedig az. Ő csak az volt, aki.
Te hitegetted magad, te alkudoztál magaddal, hogy még meddig.
Valójában ez nem a másik „toxikusságáról” szól.
Hanem az önmagadtól való eltávolodásról.
És ez két teljesen külön történet.
Amikor mindent a másikra teszünk, átadjuk neki a felelősséget, és átadjuk neki az erőnket is.
A saját életünk főszereplőjéből mellékszereplővé válunk.
A valódi változás nem ott kezdődik, hogy megfejtjük, mi volt a baj vele. Hanem ott, ahol felelősséget vállalunk a saját mindennapi választásainkért.
Ahol őszintén ránézünk:
Miért hittem el, hogy az én igényeim várhatnak?
Hogy a békém alkuképes?
Hogy a szerethetőségemet ki kell érdemelnem?
Sokszor nem is maga a kapcsolat az, amit el kell engedni.
Hanem azt a belső szerződést kell megtörni, ami benne tartott.
A belső szerződés az igazi lecke, a kapcsolat csak a gyakorlás.
