Volt egyszer egy ecetfa.
… hát nem…
Aki találkozott már az illetővel, az tudja, hogy itt nincs olyan, hogy volt! Csak olyan, hogy volt, van és lesz!
Az ecetfa rendkívül agresszív, kitartó ellenség, ha arról van szó, hogy megszabadulnál tőle. Tarackoló gyökérrendszerének köszönhetően kiterjedt területet hálóz be, sarjtelepeket hot létre nagy számban.
Naszóval!
Épp hazaértem egy fesztiválról, amikor a kertbe lépre újdonsült meglepetés ecetfa-erdővel találkoztam.
Gondoltam, hogy oké! Reggeli első program: ecetfairtás.
Elkezdtem irtani. Először kapával. Szépen a gyökere alá, jöttek is ki, de mivel ennek a jószágnak györkérsarja van, komplett hálózatba vannak kötve, így maximum egy darabot tudsz kivenni, nem egy teljes egyedet.
Aztán megpróbáltam ásóval. Én, naív, gondoltam, hogy így teljesen el tudom távolítani a gyökereket. Aztán rájöttem, hogy puha talpú kerti papucsban nem lehet ásni, meg egyébként is olyan kőkemény a föld így sok nap 40 fok után, hogy lehetetlen belemélyesztenem az ásót. Oké, akkor ez nem jó!
Fölfedeztem, hogy a vékonyabbakat ki lehet húzni puszta kézzel. Még kis kertészkesztyű is volt rajtam, hiszen ez kertészkedés, vagy mi.
Mindenesetre idővel a puszta kéz és kapa kombinációjával haladtam a módszeres ecetfa irtásban. Ahogy meg-megálltam a 38 fokban levegőt venni, már remegett a kezem az igénybevételtől. Nem szokta a városi lány a szántást! 😊
Idővel gondoltam, hogy kb leszárad a kezem a kesztyűben, szóval elkezdtem lefejteni az ujjacskákat. Az izzadtságtól fincsin beleragadt, teljes erővel kellett lebírkóznom magamról egyesével. Ahogy szedtem le, olyan fura volt a kisujjam. Nézek oda, nahát!, odanőtt egy hatalmas vízhólyag. Csini, púpos, piros és fájdalmas. Hát igen, 30 + fok, gumikesztyű, ma is tanultunk valamit!
Mindeközben arra gondoltam, hogy ilyenek vagyunk mi a mély, mély, mély gyökeres hiedelmeinkkel is. Amelyeket 30-40-50 évig tudatosan vagy tudattalanul – általában tudattalanul- tápláltunk, csak azért, mert ezt kaptuk az iskolában az iskolásnénitől, az óvodában az óvónénitől, a szülői házba a szülőktől.
Például azt, hogy
„Dolgozz keményen! Mert a nőknek mindig keményebben kell dolgozni ahhoz, hogy érvényesüljenek.”
vagy
„Mi középszerű emberek vagyunk. Neked valamivel ki kell tűnnöd!
vagy
„Se okos nem vagy se szép, úgyhogy szerezz egy gazdag férjet és úgy leszel boldog az életben!”
vagy
„A tudás az egyetlen érték az életben, semmi mással ne törődj!”
Ahogy irtottam ezeket a gyökereket, arra gondoltam, hogy hány kapavágás kell ahhoz, hogy megszabaduljak tőle. És hányszor kell még visszatérnem. Hányszor fog ez a látvány fogadni. Hogy egy komplett erdő nőtt. Lehet, hogy nem ugyanott, hanem kicsit máshol, de pont ugyanúgy tele lesz vele az a kertrész.
Iszonyat nagy kitartás kell ahhoz, hogy kiirtsd az ecetfát és Iszonyat nagy kitartás kell ahhoz, hogy kiirts egy hiedelmet magadban.
Kell a szándék.
Aztán kell eszköz.
Nekem ugye volt a kapa, az ásó, a kezem. Nem mindegyik bizonyult jónak. Valószínűleg egy csákány kéne, ami most épp hiányzik.
A hiedelmeinkkel is meg kell találnunk a megfelelő eszközöket, hogy megszabaduljunk tőlük. Nem feltétlen kiirtani kell őket csákánnyal meg ásóval, mert az agy nem úgy működik, mint a kert. Az agy nem érti az irtást, az agy az új dolgok ültetését, kitartó ápolását, öntözését, nevelgetését érti.
A régi hiedelmeket meg érdemes időnként ellenőrizni, ránézni, hogy ’Oké, még mindig itt vagy-e.’
Az agynak tetsző eszköz tehát az átírás.
Mondok egy példát:
A régi mintám például az, hogy „A munka verejtékkel, szenvedéssel jár.” Ez át tudom írni, én, egyedül, nem kell hozzá senki sem. Az mondom, gondolom, leírom, hogy „A munka örömöt okoz, értéket teremt.” Ez lesz az új mondatom.
Most jön az izgalmas rész. Igazolom az állításomat. Bizonyítékot keresek rá. A munkámban mit találok értékesnek? Hogy tudom úgy csinálni, hogy örömöt okozzon?
Ráadás gyakorlat következik!
Mégis a legfontosabb. Mert a fejünket sokszor hiába lakatjuk jól pozitívnál pozitívabb gondolatokkal, hiába mondogatjuk a mondatokat hónapokig, nem érezzük.
Ahhoz, hogy érezzük, érzékelnünk kell először. Ebben a csodálatos testben, ami a rendelkezésünkre áll. Keress egy szabad szőnyegnyi területet és zengesd magadban az eredeti állítást. Pl „A munka verejtékkel, szenvedéssel jár.” Majd mélyen kapcsolódva ezzel magadban, hagyd a testedet, hogy kifejezze ezt egy beállásban, egy mozdulatban. Ne csinálj semmit aktívan, csak engedd, hogy mozduljon. Ha segít, csukd be a szemed.
Majd gyere ki ebből a helyzetből és egy másik, friss területen állj be abba a testhelyzetbe, ami az új mondatod mentén alakul. „A munka örömöt okoz, értéket teremt.” Csak érezd meg , zengesd belül és hagyd, hogy a tested átélje és kifejezze magát.
Itt születnek az új érzetek, érzések, tapasztalatok. A jövőből a jelenbe.
Jó kísérletezést!
