Az egyik kliensem azt mondta: évek óta nem működik a kapcsolata, mégis benne marad. Nem azért, mert boldog. Hanem mert fél. Fél az egyedülléttől, a bizonytalanságtól, a döntés súlyától. És mert ezt tanulta. Az anyja is így élt – hosszú évtizedeken át egy rossz házasságban, csendben, tűrve, feladva önmagát. Mert „egy jó asszony mindent elvisel”. Mert „a családért áldozatot kell hozni”. Mert „nem szokás kilépni”.
És most ott van benne a felismerés: ő ezt nem akarja továbbvinni. Nem akarja, hogy a lánya is ezt lássa, ezt tanulja, ezt ismételje. Mert a minta nem csak történik – öröklődik. És ha nem nézünk rá tudatosan, akkor nem mi irányítjuk az életünket, hanem a múlt.
„Anyám is tűrt, én sem panaszkodom.” „Apám is így csinálta, én is így fogom.” „Nálunk nem veszekedünk, csak hallgatunk.” „Ha nem én irányítok, szétesik minden.” „Jobb, ha nem szólok, úgyis csak baj lesz.”
Ezek nem vélemények. Ezek beégetett túlélési stratégiák, amik egykor talán segítettek – de ma már korlátoznak, megnyomorítanak, visszatartanak. A Watson coachingban nem csak beszélünk ezekről. Megmutatjuk. Mozgásban, térben, szerepekben. Mert a test nem hazudik. A viselkedésminták ott vannak a gesztusainkban, a reakcióinkban, a döntéseinkben. És sokszor nem is tudjuk, hogy amit csinálunk, azt nem mi választottuk – hanem belénk égett, még gyerekkorban, még azelőtt, hogy bárki megkérdezte volna, mit akarunk.
Mi ismétlődik?
A konfliktuskerülés, mert „nálunk nem volt szabad veszekedni”.
A túlalkalmazkodás, mert „jobb, ha nem konfrontálódok”.pintere
A mártírszerep, mert „nekem mindig mindent el kellett viselnem”.
A határtalanság, mert „a család mindent megoszt egymással, nincs titok”.
A kontrollmánia, mert „ha nem én irányítok, szétesik minden”.
Ezek nem egyéni döntések. Ezek öröklött viselkedésminták, amik újra és újra megjelennek – ha nem állítjuk meg őket. És ha nem tesszük meg mi, akkor majd a gyerekeink viszik tovább. Mert amit látnak, azt tanulják. És amit tanulnak, azt ismétlik.
A Watson coachingban nem az a cél, hogy szép szavakkal elringassuk magunkat. Hanem az, hogy szembenézzünk. Hogy megmutassuk, hogyan viselkedünk, és honnan jön ez. Hogy megkérdezzük: tényleg ezt akarom továbbvinni? Vagy itt az idő, hogy másképp csináljam. Mert ha nem teszem, a gyerekeim ugyanebben a spirálban fognak kavarogni.
