Van egy kényelmes kis trükkünk: ha valami fáj, kellemetlen, vagy épp nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, gyorsan találunk bűnbakot. A főnök, a szülők, a társadalom, a gazdaság, a bolygóállás – bárki, csak ne mi. Mert ha mi is benne vagyunk, akkor felelősséget kellene vállalni. És az már munka. Az már önismeret. Az már kellemetlen.
A felelősségvállalás nem bűntudatgyártás, hanem szabadság. Mert ha képes vagy megvizsgálni, hogyan járultál hozzá a jelenlegi helyzethez – akár egy döntéssel, egy elhallgatással, egy elodázással – akkor máris van mozgástered. Nem azért, hogy ostorozd magad, hanem hogy tanulj. Hogy legközelebb másképp csináld. Ez a mentális gyakorlat nem arról szól, hogy mindenért te vagy a hibás. Hanem arról, hogy nem vagy áldozat. Résztvevő vagy.
Persze vannak helyzetek, amik úgy csapnak le, mint egy villám. Kirúgnak. Elhagynak. Megcsalnak. És te csak állsz, mint akit leforráztak, és kérdezed: „Hogy történhetett ez velem?” A válasz: megtörtént. Ennyi. Nem mindig van magyarázat. Ahogy a vulkán sem küld előtte e-mailt, hogy „figyelj, kitörök”. Az élet néha csak megtörténik. És nem azért, mert rossz vagy, vagy nem voltál elég jó. Hanem mert ember vagy.
A Watson Coaching nem ígér varázslatot. Nem mondja, hogy minden fájdalomnak van értelme. De segít abban, hogy ne ragadj bele a „miért pont én?” spirálba. Mert a valódi kérdés nem az, hogy miért történt, hanem az, hogy mit kezdesz vele most. Visszavonulsz? Magyarázkodsz? Vagy belenézel a tükörbe, és megkérdezed: „Van ebben valami új? Valami fejlődés? Tudok másképp reagálni, mint eddig?”
A felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy mindenért te vagy a hibás. Azt jelenti, hogy hajlandó vagy megnézni, mi a te részed benne. És ha nincs ilyen – az is rendben van. Akkor csak annyit mondasz: „Ez van most.” És abból indulunk el. Mert az élet nem mindig logikus, nem mindig igazságos, de mindig tanít. Ha hagyod.
A kérdés tehát nem az, hogy mi történt. Hanem az, hogy te mit kezdesz vele. Ez a coaching valódi terepe. Ez az, ahol elkezdődik az eggyel jobb önmagad.
