Írások

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy valaki – szándékosan vagy épp tudattalanul – leértékelte a munkánkat, a személyiségünket, vagy akár az álmainkat. Egy félmondat, egy arckifejezés, egy elmaradt elismerés – és máris ott a belső hang: „Nem vagyok elég jó.” De vajon

Társadalmunkban még mindig él az a mélyen gyökerező elvárás, hogy a nők legyenek „kiegyensúlyozottak”, „visszafogottak”, „ne túl érzékenyek”. Ha kimutatjuk az érzéseinket, gyakran túlzónak, hisztisnek vagy irracionálisnak bélyegeznek minket. Pedig az érzelmi gazdagság nem gyengeség – hanem erő. És nőként

Van az a belső érzés, amikor már nem tudod pontosan megfogalmazni, mi a baj – csak azt érzed, hogy valami nem stimmel. Mintha ugyanazok a körök ismétlődnének újra és újra: hasonló konfliktusok, visszatérő döntési nehézségek, ismerős csalódások. Tudod, hogy valami

A világunk hierarchikus. Már gyerekként megtanuljuk, hogy van „fenn” és „lenn”. Aki magasabb, idősebb, hangosabb, az több. Aki halkabb, fiatalabb, kevesebb. Később jönnek a címkék, a rangok, a diplomák, a státuszok. Mintha egy láthatatlan matricagyűjtő füzetbe gyűjtenénk az életünk bizonyítványait: